2011. október 4., kedd

Nemzeti köznevelési törvény - Előszó - Brrrrrrr!

Hát itt van! Megjelent a közoktatási, pardon, nemzeti köznevelésről szóló törvény kormány által elfogadott koncepciója. Ez nekem jelzés, végre újra van oktatáspolitika, megint van értelme (számomra) blogot írni. Vége a hallgatásnak, nekilátok elemezni a törvény koncepcióját.
Ebben a bejegyzésben csak a 2. oldallal foglalkozom. Ez az Előszó. Egy oldal, de írtam róla hatot. Ugyanis ennyi kritikát érdemel, annyi kritizálni való van benne. Nézzük előbb általánosan:
  • Ez a preambulum súlyos pedagógiai szakmai hibákat tartalmaz.
  • Ezen a preambulumon átsüt egy valamikor talán érvényes, ma már semmire sem használható pedagógiai gondolkodásmód.
  • Ez a preambulum ránk akar kényszeríteni egy ma a világban erősen kisebbségben lévő pedagógiai gondolkodásmódot, s egyben egy a pedagógia megszokott, és széles körben elfogadott fogalmainak alkalmazásától eltérő nyelvhasználatot.
  • Ez a preambulum csapdát állít nekünk azzal, hogy a magyar szó lépten-nyomon való, indokolatlan, félrevezető, és homályos használatával ki akarja kényszeríteni belőlünk, hogy magyarellenes kijelentéseket tegyünk. Én nem fogok, ha belegebednek, akkor sem.
  • Ez a preambulum hemzseg az előző oktatáspolitikai irányításokkal szembeni hazug és gyűlölködő kijelentésektől (nem mintha az előző oktatáspolitikai irányítások a kutyáim vagy a macskáim lennének, csak egy tényt akartam leírni).
  • A dokumentum szerzői olyasmiket rónak fel elődeiknek, amit azok nem tettek, ám ők maguk, vagyis ez a mostani oktatáspolitika viszont már teszi, vagy éppen arra készül – a koncepció is bizonyíték rá –, hogy tegye.
Ezután nézzük az általános megállapításaimat – szerintem – alátámasztó részleteket:


„Az európai kultúrában a görögök óta tudjuk, hogy ez a legjobb módja annak, hogy gyerekeink a boldoguláshoz szükséges képességeiket kibontakoztassák, másfelől pedig hogy átadjuk számukra annak a közösségnek az alapvető értékeit, amelyben élniük kell”
Egészen pontosan nem lehet tudni, hogy miért állítható, hogy mindezt a görögök óta tudjuk. Természetesen nagy valószínűséggel lehet hivatkozni valamely görög gondolkodóra, hogy esetleg mondott valami ilyesmit, de hogy a görög kultúra alapvetően fontos üzenete lenne, hogy a nevelés legfontosabb mozzanatai a beszélni és gondolkodni tanítás lennének, erős túlzásnak tűnik. De nem ez a lényeg ebben a mondatban. Hanem az értékek átadása. A modern pedagógia egyik legfontosabb törekvése, hogy „leszoktasson bennünket” arról, hogy a nevelés, azon belül a tanítás-tanulás folyamataiba valamifajta átadás-átvétel mechanizmust képzeljünk bele. A modern pedagógia mások mellett éppen azon gondolat körül bontakozik ki, hogy a gyermek, általában a tanuló nem elszenvedi a nevelő hatást, nem magába engedi mindazt, amit mások, a tanítói belé akarnak ültetni, hanem a szerepe ennél sokkal aktívabb. Az „egészen modern” pedagógia meg már egyenesen azt állítja, hogy a tanuló, a nevelt egyáltalán nem átvesz értékeket, képzeteket, tudást, és hasonlókat, hanem ezeket maga konstruálja. Nem mutat jól, ha egy alapvető változtatásként beharangozott közoktatási (köznevelési) törvény koncepciója egy lejárt pedagógiai gondolatra támaszkodva fogalmazza meg bevezető mondatainak egyikét.

„Így hát nekünk, magyaroknak, a magyar boldogulás képességére és a magyar közösség alapvető értékeire kell nevelnünk a gyermekeinket”
A „magyar boldogulás” és a „magyar boldogulás képessége” kifejezések tudományos alapokon álló, nem általánosan elfogadott ideológiáktól távolságtartásra kötelezett szövegek – mint amilyen egy törvénykoncepció – esetében idegenek, és ráadásul értelmezhetetlenek. Ha a „magyar boldogulás” kifejezés azt jelenti, hogy magyaroknak (értsd, és ez fontos: magyar állampolgároknak) Magyarországon kell boldogulniuk, akkor ez egy tökéletesen fölösleges nyelvi elem, minden ország közoktatási törvénye az abban az országban élők boldogulását szolgálja. Ha mást jelent, akkor viszont nem érthető, talán csak a szöveg írói számára. Mi az, hogy magyar boldogulás? A „magyar” jelzőnek van itt valami sajátos értelme? A „magyar boldogulás” valami mást jelent a magyaroknak, mint amit jelent a „lengyel boldogulás” a lengyeleknek? Ha jelent egyáltalán valamit!
            És hát a képesség! Ne feledjük el, ez egy a hazai pedagógiába szervesülő szöveg. A szavaknak helyi értékük van, pedagógiai kontextusba helyeződnek. És ugyan a képesség szó PEDAGÓGIAI jelentésén sokat vitatkozhatnánk, hiszen számtalan van neki, de nem hiszem, hogy van olyan, amelyben a magyar boldogulásnak is van képessége. Ez nem más, mint az amúgy is devalválódott, elkopott képesség szó további züllesztése.

„Magyarország fejlődéséhez és messzire mutató sikeréhez mindenkor új magyar gondolatokra és egyenes magyar beszédre van szükség”
Ha a mondat úgy fejeződne be, hogy „…is szükség van”, akkor még akár egyet is lehetne érteni a tartalmával. Hát persze. (A magyar gondolat és az egyenes magyar beszéd e jóindulatú viszonyulás esetén is megér néhány szót, de ezt később.) A mondat azonban nem így fejeződik be, és ahogy befejeződik, az azt sugallja, hogy ezekre és csak ezekre van szükség. Persze egy szemantikai, vagy akár egy szintaktikai elemzés talán mást mondana, de az olvasó nem feltétlenül nyelvész, és bizony számtalan ember lesz, aki így olvassa majd ezt a mondatot: a siker záloga, ha sikerül úgy nevelnünk a felnövekvő generációkat, hogy új magyar gondolataik legyenek, és egyenes magyar beszéd jellemezze őket. Márpedig ez nehezen hihető. Ma a pedagógia ennél „valamivel bonyolultabbként” láttatja velünk a nevelés céljait. Ez egy patetikus túlzás. Nincs helye jogi dokumentumban.
            De valóban megér néhány szót az új magyar gondolat is. Mitől magyar egy gondolat? Azt feltételezni sem merem, hogy a szerzők arra gondoltak netán, hogy attól, hogy magyarul fogalmazódik meg. Van magyar gondolat (ez valami unikális, különleges), és van másmilyen (nincs jelzője, kozmopolita, nem magyar)? Vagy van norvég, van lengyel, van mindenféle más gondolat, s ezek közül az egyik a miénk? Van ennek bármi értelme?

„A közösségi nevelés célja tehát nem más, mint megtanítani a magyar gyermekeket magyarul gondolkodni és beszélni”
Azt nyilván mindenki úgy gondolja, hogy amikor a gyermek először átlépi az óvoda kapuját, már tud magyarul gondolkodni, és tud magyarul beszélni is. De itt valami különleges, szinte spirituális értelmet kap a magyarul módhatározó. Persze, az óvodában, az iskolában gondolkodni és beszélni is tanulunk még. Sokat. De akkor ennek kell, hogy legyenek sajátos céljai. Hiszen már nem MEGtanítani kell! A szöveg csak annyit mond, hogy magyarul. Ezért mondom azt, hogy akkor ennek valamilyen nagyon különleges jelentése lehet. De vajon micsoda?
            Már látom is magam előtt a finom mosolyt azok arcán, akik gyakran használva a magyar szót sokféle változatában és mondatbeli szerepében, lenézően gondolnak azokra, akik nem értik a szó használatának sajátos jelentésüzeneteit. Mert szerintük ilyenek vannak. Csak nem árulják el. Ők, a „magukfajták”, az együvé tartozók ezt jól tudják. Ők félszavakból is... Mi meg itt maradunk hülyén…
            De ha már itt vagyunk (hülyén)! Miért a közösségi nevelésnek ez a célja? Megint egy nyelvi elem, amely esetében ránk akarnak kényszeríteni egy sajátos, a szakmában nem általános, sőt, egészen új szóhasználatot. Érteni vélem, hogy itt a „magyar közösség számára üdvös” nevelésről van szó, ebben az értelemben közösségi nevelés, amiről írnak, de hát ezt a szakkifejezést a pedagógia egészen más értelemben használja. Tudom én, hogy a szakmák nyelvi eszközeit át lehet alakítani. De az ilyen átalakítási folyamatokat szorgalmazók türelmesek (ha demokraták), tudják, hogy a nyelv nem parancsszóra változik. Mit keresnek „nyelvújítási kitalációk” egy kötelező szabályok megalkotását koncipiáló joganyagban?

„Hazánk megújulásához gyökeresen újjá kell szerveznünk a közösségi nevelés rendszerét, mert az elmúlt évtizedekben nem ez történt közoktatás címszó alatt”
Nem csak nyelvi, fogalmazásbeli problémám van, de az is. A közösségi nevelés rendszere egy rendszer, ezért nem tud történni. De ne kukacoskodjunk! Értem én, hogy az elmúlt évtizedekben nem közösségi nevelés történt (na, az már tud történni). De ehhez igazán jó lett volna megmondani, hogy mit tetszenek érteni közösségi nevelés alatt. Mivel ez nem történt meg, ezért igazán nem tudom, hogy szomorú legyek, vagy vidám. Akár így értették, akár úgy értették, közösségi nevelés mindig volt, ahogy mindig lesz is. Csak nagyon más értékrendek, nagyon más pedagógiai paradigmák, és nagyon más társadalmi elvárások határozták meg, és még az elé tűzött célokat is nagyon különböző színvonalon tudta ez a bizonyos közösségi nevelés elérni. Olyan nincs, hogy nincs közösségi nevelés. Ha kritizálunk, tegyük konkrétan!

„Az elmúlt húszegynéhány év alatt nálunk az iskolai nevelés és oktatás ügye egyfajta nemzetközi kísérleti tereppé vált, amelyben az oktatás-nevelés középpontjába a tananyag és a módszertan került a gyerekek helyett”
Egy ügy nem tud tereppé válni, míg maga az oktatás igen. De fontosabb, hogy nem valók az ilyen, politika- és ideológiavezérelt megfogalmazások egy jogszabály megalkotását előkészítő koncepcióba. Miért nem írják azt, hogy „Fúj Magyar Bálint!”? Az legalább hitelesebb és őszintébb lenne. És egyenes magyar beszéd. De a megelőző oktatáspolitikai ténykedésekkel szembeni zsigeri gyűlölet nem való komoly kormányzati dokumentumokba.
            Amúgy meg a dolog érdeméről! Az elmúlt két és hattized évtizedben arra születtek jobb és rosszabb kormányzati kezdeményezések (az utóbbiakból volt több), hogy a pedagógia, mint kutatás, mint fejlesztés és főleg, mint gyakorlat gyermekközpontúvá váljék. Ezt számtalanszor deklarálta az oktatáspolitika (ez ellenőrizhető dokumentumok átolvasásával), de persze lehet azt mondani, hogy hazudott. De akkor ezt be kellene bizonyítani. Nehéz lesz. Mert az elmúlt több mint két évtizedben valóban gyermekközpontú pedagógiai fejlesztések zajlottak. Számtalan példáját lehet ennek említeni, OOIH-tól Waldorff-ig, Hejőkeresztúrtól Gyermekek Házáig, HEFOP-tól TÁMOP-ig, oktatási programcsomagoktól integrált természettudományos kerettantervig.
            A tananyag került volna a gyermek helyett a középpontba? De hát másik szavukkal a szerzők éppen azt róják fel az akkori oktatáspolitikusoknak, és az ezen ügyködő szakembereknek, hogy kiirtották a tananyagot a NAT-ból! Akkor ez hogy van? És valóban, nem sok oly gyakran elhangzó mondat volt az elmúlt húsz év szakmai megnyilvánulásaiban, mint hogy „A tananyag sulykolásával szemben a képességeket, a kompetenciákat kell fejleszteni”. (Szakmaiságát tekintve egyébként ez a mondat is van olyan rossz, mint a koncepcióból idézett.)
És azt hogy képzelik, hogy szembeállíthatják a módszerek, valamint a gyermek középpontba helyezését? Nem hallottak még gyermekközpontú oktatási és nevelési módszerekről? Tudták a kollégák, hogy mit írnak le? Honnan ez a slendriánság?

„Ennek során az oktatás fő törekvése az lett, hogy állandóan változó ismeretekkel telítsék az iskolás gyerekek fejét, minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben, minél olcsóbban”
Nem ismétlem, ugyanazt kellene írnom, mint az előbbi mondattal kapcsolatban. És mit jelent vajon az, hogy minél olcsóbban? 1999 és 2008 között az oktatásra fordított kiadások GDP-n belüli aránya kb. 10 százalékkal (kb. 1 százalékponttal) emelkedett (az Eurostat megfelelő statisztikája kb. 3 perc alatt megtalálható egy bekapcsolt és internetes hálózatra kötött számítógéppel). Miközben a tanulói létszám jelentős mértékben csökkent. Miről tetszenek írni? Nem inkább arról van szó, hogy most következik – Önök fogják megtenni – az oktatásból való tényleges, tehát a fajlagos adatokat is érintő forráskivonás?

„Az oktatás rendszere egyre inkább a csavargyártáshoz kezdett hasonlítani, ahol az a fő szempont, hogy az új csavar minél simábban illeszkedjen a nagy gépezetbe. Most látjuk ennek kárát, amikor az eddigi nagy gépezetek világszerte elakadnak, szétesnek, és az önálló gondolkodástól elszoktatott emberek nem találnak válaszokat az új helyzetre”
Nos, ezzel szemben sorolok néhány olyan elvet, amit egyrészt a tudomány, aztán a szakma fontos képviselői, a pedagógusok egy nem elhanyagolható hányada megfogalmazott, és a gyakorlatban is igyekezett érvényesíteni az elmúlt évtizedekben:
  • A személyre szóló fejlesztés elve.
  • A differenciálás egész pedagógiája.
  • Annak a hangoztatása (kiabálása), hogy éppen nem a kötött, a mai igényeket tükröző, tényszerű, adatszerű és algoritmusszerű tudást kell fejleszteni, hanem az egész életen át tartó tanulás feltételeit kell kialakítani, aminek talán legfontosabb eszköze (alkotóeleme) az önálló, kreatív, kritikus gondolkodás.
  • Éppen elkezdődött (nem kis mértékben az oktatáspolitika bátorítására) a konstruktivista pedagógia térhódítása. Mi sem áll távolabb tőle, mint amit itt a koncepció állít. (Isten tudja, folytatódhat-e a kibontakozás!)
  • Minden olyan törekvés ellentmond az idézett állításnak, ami a képességek, a kompetenciák fejlesztéséről szólt.

És ezek nem pusztán élenjáró, fejlesztő iskolák, néhány pedagógus nézetei voltak, hanem változó következetességgel, és még változóbb akaratnyilvánítással ugyan, de szándékaiban az oktatáspolitikáé is. Minden hivatalos dokumentum törvénymódosítástól NAT-ig, tartalmat is érintő jogszabálytól kerettantervig világosan, és egyértelműen ellentmond az állításoknak. Ami itt szerepel, az nem csak hogy elemzés, vizsgálódás nélkül kimondott politikai ítélet, a primitív és keresztényietlen gyűlölet kifejezője, hanem nyilvánvaló sületlenség is.
            Hogy a magyar iskola valóságában mi történt, az egy másik kérdés. Lehet azt mondani, hogy a magyar iskolában még 2012-ben is rendkívül erősen érvényesülnek az idézetben szereplő pedagógia elemei. De ezt is csak akkor, ha megfelelően alá tudjuk támasztani tudományos kutatások eredményeivel (ez egyébként nem lenne nagyon nehéz vállalkozás, a koncepció szerzői azonban erre nem sok karaktert pazaroltak, konkrétan semennyit). De semmi gát nincs, még a nyilvánvaló valótlanság állítása sem, ha hozzá lehet járulni az elmúlt oktatáspolitika, és irányítói földbe döngöléséhez.
            A szerzők persze vizet prédikálnak és bort isznak. Éppen az új oktatáspolitika az, amely csavargyártáshoz akarja hasonlóvá tenni az oktatást, csökkenteni az önálló gondolkodás formálásának esélyeit, az ismereteket teszi újra az alapvető oktatási célokká. De hogy ne mondhassa senki, hogy én is csak vagdalkozom, íme néhány jellegzetessége ennek az új oktatáspolitikának, amely a mondott irányba mutat:
  • A szakiskolások számára az általános képzés visszaszorítása.
  • A NAT feltöltése oktatandó tananyaggal.
  • A helyi tervezés terének beszűkítése.
  • A helyi kezdeményezések, innovációk ellehetetlenítése.
  • Az iskolatípusonként egyetlen kerettanterv kötelezővé tétele (ld. pl.: a 13. oldalon általános iskolai-, a 14. oldalon szakiskolai-, majd még ugyanott szakközépiskolai kerettantervről – egyik esetben sem többes számban – beszél a koncepció, s csak a gimnázium esetén „engedélyez” humán-, reál- és egyéb kerettantervet, de világos ez a 20-21. oldalon található szöveg alapján is).
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.

„A Nemzeti Közösségi nevelésről szóló törvény megalkotásának az a tétje, sikerül-e úgy átszervezni a rendszert, hogy az alkalmassá váljon a munkát tisztelő, magabíró, korszerű tudással rendelkező, s önálló magyar gondolkodásra képes emberek nevelésére, akik elkötelezettek a nemzeti közösség alapvető értékei iránt”
Jól látható ismét, hogy a közösségi nevelés a koncepció megalkotói számára mást jelent, mint amit a pedagógia szakmai nyelvében. Mit mondjon erre az ember? A törvény neve most az lesz, amit itt szerepel (Nemzeti Közösségi nevelés törvénye, és vajon az első két szó miért kezdődik nagybetűvel, míg a harmadik kicsivel(?)), vagy az eredeti, a címben szereplő (Nemzeti köznevelésről szóló törvény)?
            Biztos műveletlen barom vagyok, de fogalmam sincs, mit jelent a magabíró. Nyilván ez valami „magyar körökben” jól ismert kifejezés, és valamelyik „nagy magyartól” származhat, és talán tudnom is kellene, hogy kitől, de én most töredelmesen beismerem, hogy fogalmam sincs. Attól félek, nem vagyok egyedül. Ez olyan, mintha a NAT Ember a természetben című műveltségi területe fejlesztési feladatainak megírása során használtuk volna, mondjuk, az „inkommenzurábilis” kifejezést. És ne tessék azt mondani, hogy ez idegen szó, míg a magabíró magyar, mert ez olyan mindegy, ha egyiket sem értem. (Pardon! Az inkommenzurábilist én értem.) Sejtem egyébként, hogy az énképpel lehet kapcsolatos a magabíró, de hogy ez sem a pszichológiában, sem a pedagógiában nem szakkifejezés, abban halál biztos vagyok.
            És már megint itt van ez a magyar gondolkodás. Felmerült bennem, hogy lehetséges, hogy kognitív pszichológiai értelemben ez a gondolkodásnak valami sajátos típusa, formája, módszere. De jó lenne tudni, hogy mit jelent! Engem amúgy rettenetesen érdekel a gondolkodás folyamata, úgy érzem, gazdagodhatnék, ha végre valaki megmagyarázná, mitől tud magyar lenni.

„Az általános és középiskolai nevelés kérdése azért kiemelten fontos, mert ez az az életkor, amikor kialakul az ember személyisége, és eldől, hogy olyan emberré válik-e, aki kiáll saját maga és nemzete sikereiért, vagy beletörődik, hogy mások döntsenek róla és helyette”
Ismét van némi nyelvi, fogalmazási problémám. Az általános és középiskolai nevelés kérdése egy kérdés, és nem kor. Továbbá, ha korról beszélünk, akkor nem középiskolai, hanem középfokú, vagy középfokú tanintézeti képzést kellene mondani, mert a szakiskola nem középiskola. Ezt egy törvény koncepciójában nem illik összekeverni (én a hallgatóimnál is szóvá teszem a tévesztést).
            A politikai szocializáció tudorai ismereteim szerint az idézetben szereplő állítást cáfolnák. A politikai szocializáció, a legmagasabb szintű identitások kialakulása nem fejeződik be a serdülőkor végével, sőt, akkortájt kezdődik. Ez kifejezetten a fiatalkor fejlődési folyamata. Ezek ismét alapismeretek. Az állítás hamis.

„A Nemzeti Közösségi nevelés ügye tehát elválaszthatatlan kötelékkel fonódik össze nemzetünk sikerességének sorskérdésével”
Mi nemzetünk sikerességének sorskérdése? Az eddigi szövegből ez nem vált világossá. Én gondolnék rá – esetleg, félve – hogy nemzetünk sorskérdése éppen a nevelés ügye. De a szöveg biztosan nem erre utal, hiszen a nevelés ügye csak szoros kötelékkel fonódik össze nemzetünk sikerességének sorskérdésével, és nem azonos azzal. És megint egy nyelvi bravúr: mitől elválaszthatatlan vajon az a kötelék? Egy oldalon sikerült produkálni négy súlyos nyelvhelyességi hibát. Erre egyetemi szemináriumi dolgozat esetén is azt mondom: nem semmi!

*

Megértem, ha valaki, miután elolvasta a fentieket, azt mondja, kekeckedtem, és nem túl fontos dolgokat tettem szóvá, nyelvi sutaságokat, fogalmazási problémákat. Én nem így látom. Egyrészt a felvetéseim többsége igencsak tartalmi jellegű, arról szól, hogy primitív hazugságok találhatók a szövegben, hogy nem kompatibilis egy általánosan elfogadott modern pedagógiai nézetrendszerrel, és hogy azt veti szemére az előző oktatáspolitikai irányításoknak, amiket azok nem követtek el, ellenben az új oktatáspolitika igenis elkövet. Ez szerintem nem kekeckedés. És a nyelvi jellegű felvetések! Egy olyan rezsim, amely éppen a saját magyarságának állandó (és zavaros megfogalmazásokban megjelenő) kinyilvánításával igyekszik valamifajta azonosságtudatot konstruálni, legalább annyit tegyen meg, hogy a szép magyar nyelvet annak szabályai szerint használja. Ilyen körülmények között nem elnézhető, és szóvá kell tenni, ha egy egyoldalas szövegben négy súlyos nyelvhelyességi (nyelvi-logikai) hiba van.

*

A későbbiekben szép sorban végig veszem a koncepció fejezeteit, ígérem, a későbbiekben még kevésbé lesz a kritika nyelvi jellegű, hiszen a dolog érdemét tekintve tényleg nem ez a lényeg.
 

 

26 megjegyzés:

  1. Hát persze, hogy tiszta kekeckedés az egész, pedig már Örkény István is arra biztat, hogy "Nézzünk bizakodva a jövőbe!" Idézem: "Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. „Dunainak" azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársasággal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.
    Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar" szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal..."
    Bocs, de ez volt az első spontán gondolatom a bejegyzés után.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Pista!
    A "magabíró" a Magyar értelmező kéziszótár szócikke szerint népies kifejezés, egészséges, munkabíró embert jelent. A népies stílusnak pedig hogy a ripityomba' ne lehetne helye egy ilyen magyaros dokumentumban?
    I.I.

    VálaszTörlés
  3. Rendkívül bosszant, hogy ennyit foglalkoznak az előző rendszer hibáztatásával, ledorongolásával (nyilván, azzal is voltak problémák) de a bűnbakképzés nem visz előre sohasem. Illetve valóban felháborító, hogy egy jogi dokumentum megfogalmazása ilyen pontatlan és hát, hogy ilyen mértékben nélkülözi a szakmaiságot az igen nagy luxus szerintem!

    VálaszTörlés
  4. A bűnbakképzés hagyján (már megszoktuk, oda se figyelünk, persze hogy mindenről Gyurcsány, Magyar Bálint tehet, érdekes, Hillert kevésbé szídják, vajh miért). A gond az, hogy egy ilyen veszélyes sületlenség egyáltalán létre jön együtt az alkotmány asztalával, a nemzet kenyerével, s hogy ne soroljam. Tehát a maga nemében ez a (valóban "brrrr!") bevezető fejezet szervesen illeszkedik a teljes politikai folyamatba, amin belül az oktatás, a kultúra szenvedi el talán a legnagyobb csapásokat. "Nézd legott. Komédiának s múlattatni fog" (Madách) Csak sajnos itt mi meg a gyerekeink lesznek gallyra vágva, és ez azért még sem igazán mulattató, bármilyen szellemes is Nahalka Pista bejegyzése. Íme egy másik hivatkozás, ami ugyan nem old meg semmit, csak segít abban, hogy ne boruljunk ki a a kelleténél jobban, és legyen erőnk némi mozgásteret keresni, tiltakozni, hangot hallatni. Következzen most Parti Nagy Lajos legújabb "magyar meséje" az És-ből: http://www.es.hu/_partinagy_;magyar_mesek;2011-09-28.html

    VálaszTörlés
  5. Schlemmer Balázs2011. október 5. 4:12

    Kedves István,

    Elköveti azt a „hibát”, hogy ennek a szövegnek pedagógiai jelentést, vagy egyáltalán értelmet tulajdonít. Ez a szöveg nem erről szól, hanem egy újabb politikai (?) megnyilvánulás, ekképpen a józan ész és/vagy szakmaiság halmazán értelmezhetetlen. Tételes kritikája tehát – ha nem is értelmetlen – a két malomban őrlés, vagy a verébre ágyúval lövés minősített esete.
    Ahol állandósul a „forradalmi” hangulat, ott nincs szükség szakértelemre, mert az bonyolult, gondolkodást igényel, ergo csak a baj van vele. Skandálható, lebutított szlogenek kellenek mindenhova: két láb jó, négy láb rossz. Mi magyarok vagyunk, mindent magyarul csinálunk, ha ti nem magyarul csináljátok, nem vagytok magyarok. Politikai retorika, tematizálás, ellenségkép-kreálás. Easy as falling off a log.

    VálaszTörlés
  6. Kedves István,
    én is írtam az Előszóról a Hírszerzőn, de ennél jóval felületesebbet és óvatosabbat. Le a kalappal, gratulálok - és köszönöm.
    Kálmán C. György

    VálaszTörlés
  7. Számomra az a legelgondolkodtatóbb, hogy miért nem tartják a szerzők fontosnak, hogy alaposan érveljenek, hogy minél inkább próbáljanak mélyrehatóak lenni, értelmes, érdemi vitákat folytassanak. Vagy ezek ellentétesek a magyarul gondolkodással?

    VálaszTörlés
  8. Egy szó jelentését jól jellemezheti a szövegkörnyezet, amiben használják. A "magabíró" szó jelentésének értelmezéséhez egy Heltai Gáspár fabulát idéznék, hátha segít a magabíró értetlenkedőknek az értelmezésben. :)

    "Az oroszlánról, a rókáról meg a szamárról.

    Egybe társulának az oroszlán, a róka és a szamár és együtt menének vadászni. És mikoron egy szarvast fogtanak volna, monda az oroszlán a szamárnak, hogy tegyen osztályt. A szamár három részre osztá a szarvast. Látván ezt az oroszlán, vigyorogni kezde és a fogait megmutatni. Igen megijedt és reszketett a szamár. Monda az oroszlán a rókának: Oszd meg te a szarvast, minthogy jól látod, a szamár semmit nem tud hozzá. A róka egybehányja vala mind a három részt és odaadá az oroszlánnak. Monda az oroszlán: Bezzeg jámbor vagy. Ugyan mesterséggel tudod az osztást. Hol tanultad? Felele a róka: A szamárnak ijedtsége és félelme tanított meg reája.


    Értelme:

    Azt jelenti ez a fabula, hogy felemáshoz ne társuljék senki. Mert nincsen orvosság a hatalmasság ellen. A magabíró dúsok nem gondolnak se törvénnyel, sem igazsággal, se tisztességgel, semmivel. Ez a válaszuk: Így akarom! Így legyen! E mellett azt is jelenti ez a fabula, hogy igen jó dolog, ha az embernek van magához való esze és a más kárán és veszedelmén tanul. Így vagyon."

    VálaszTörlés
  9. Kedves István!
    Remek elemzésed a következő gondolatokkal szeretném kiegészíteni:
    Az oktatásirányítás jelenlegi szereplői bajban vannak a szimbólumokkal. G. Z. melencéhez hasonlította egy tavaszi országos konferencián az iskolában folyó nevelőmunkát. Volt ott a teknőben (melence) kovász, egyenkenyér, és ott helyben kisült a sok-sok egyforma cipó. (Cipó = gyerek, nevelt, tanuló)

    Az előszóban közölt csavar szimbólum több problémával is bír, magam most csupán egyet emelek ki:
    - Meggyőződésem, hogy a nevelés, oktatás ügye és a csavargyártás problematikája nem említhető egy napon. Már csak azért sem, mert az alumínium- vagy rézcsavar anyaga homgén, azaz (Al ill. Cu), míg az iskolában megjelenő gyermekek személyisége összetett, változó, egyedi, s ettől kiemelkedően szép (lehet) a pedagógusok munkája, (ha hagyják). Ugyanakkor a csavargyátás során típusokat állítanak elő, mondjuk meghatározó lehet a hosszúság. Szerencsére a pedagógiában ilyen típusok nem léteznek. Ám ahhoz, hogy megfelelő csavar készüljön, emberek kellenek, akik jól képzettek, alkalmasak az együttműködésre, a fejlesztésre stb.

    Az idézetek sorából ezért hiányolom, ám azonnal pótlom is a következő "fantasztikus" megállapítást: "A közösségi nevelés nem lehet csavargyártás."

    Két kérdésem lenne.
    1./ A jogalkotó miként fogja ezt a törvénybe (jogszabályba) beilleszteni? És a megvalósulást hogyan lehet ellenőrizni, számonkérni stb?
    2./ Miként illeszkedik mindez a pedagógus-életpályamodellbe?

    Csillag Ferenc

    VálaszTörlés
  10. Kedves István,
    Első reakcióként egyetértek Schlemmer Balázs hozzászólóval, mivel ez a koncepció-irat inkább egy politikai röpirat, mintsem peadgógiai munkaterv.

    De az egyetértésen kívül azzal a görögöktől tudjuk mottójú szakasszal azért több ponton vitába szállnék. Az egyik az, hogy a görögöktől tudni valamit egy nagy butaság a pedagógiában. Lévén, hogy Spártában is görögök éltek, és Athénban is. Hogy csak az emlematikus két városállamot emlegessem a sokból. S pedagógiai elvekben "kicsit" mást hirdettek a kettőben. Amellett a görögöknek köszönhetünk olyan ifjúságpolitikai "szakkifejezésket" is, mint a pederasztia és fiatalkorúak szexrabszolgasága (vö.: pornó). Szóval a görögökkel való példálózás pont a pedagógiában elég nagy maflaság.
    A vitám a jelen blogbejegyzéssel nem is itt, hanem emitt van :-)
    "Az „egészen modern” pedagógia meg már egyenesen azt állítja, hogy a tanuló, a nevelt egyáltalán nem átvesz értékeket, képzeteket, tudást, és hasonlókat, hanem ezeket maga konstruálja." Meg az ezt megelőző pár mondattal. Mert nemvitatom, hogy vannak "egészen modern" pedagógiák, amelyek ezt hirdetik, de ezek az egészen modern, gyakorlatilag ultraliberális irányba nyitó pedagógiai elvek buknak is megfele a gyakorlatban nem egy esetben. S nem véletlenül. Egészen egyszerűen ez a fajta személet nem egy esetben a lovak közé dobja a gyeplőt. A gyerek, de a felnőtt társadalom esetében is megette a fene, ha nem adunk át értékeket, mivel a tanulás legalapvetőbb folyamata a mintakövetés. Jól megnézném azt a zsák bolhát, aki megkonstruálja magának az alapvető normákat betartó szabályrendszert :-)
    Amitől még nem azt állítom, hogy Herbart nyomdokain kell mindenben haladni. Az igazság a kettő közt van. S én a magam részéről, egész modern konzervatívként inkább az ember biológiájához illeszkedő és a társadalmi értékeket közvetítő pedagógiát preferálnám.
    Alkalmasint ez a közokítási betűhalmaz sem az, hanem egy szakmai zsákutca. Vagy zsákucca? Vagy zsákutcza? Majdnem mindegy :-)
    Üdv:
    Simay Endre

    VálaszTörlés
  11. Nem vagyok különösebben tájékozott a témában, de Nahalka István Kollégám írása fölkeltette a figyelmemet (különösen, hogy Luczek Sándor Kollégám felhívta rá a figyelmemet), de azt egyértelműen látom, hogy Nahalka István (akivel sosem találkoztam még személyesen) érvelése, gondolatai tiszták, progresszívak, egyszerűen elgondolkodtatóak, s örömmel veszem őket.
    Sok-sok munka van még előttünk - politikától furcsa mód' függetlenül is -, hogy megértsük egymást, és megtanuljuk az egyeztetés módszerét, amellyel képessé válunk rá, hogy meghallgassuk egymást, akkor is, ha egyszer, szinte véletlenül hatalmi pozícióba kerülünk.
    Könczei György

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm az eddig érkezett megjegyzéseket, gondolkodásra késztetnek. Először - ebben a reakcióban - Schlemmer Balázsnak írom: Abból indultam ki, hogy egy szöveg értelmét (jelen esetben azt, hogy ennek a szövegnek pedagógiai értelme van) annak olvasója mondja meg. Ha számomra pedagógiai jelentése van egy szövegnek, akkor annak számomra pedagógiai jelentése van. De van ennél értelmesebb ellenérvem is. Tudniillik ennek a szövegnek - szerintem - nem csak számomra kell, hogy legyen pedagógiai értelme. Ez a szöveg pedagógiát jelentős mértékben befolyásoló folyamatokban válik majd nagyon fontos hivatkozási alappá, gyakorlati "szövegszerkesztési" kiindulóponttá. Ha nem lenne benne effektív módon semmi, ami közvetlenül, önmagában "pedagógiai", a szöveg akkor is bírna pedagógiai értelemmel, és kutatni lehetne mögötte a neveléssel, oktatással kapcsolatos értelmet. És már hogy ne tulajdonítanék a szövegnek értelmet? Van is neki. Talán éppen ez a lényeg. Ha teljesen értelmetlen lenne, talán nem tartanám annyira veszélyesnek (csak szomorúnak). Ugyanis akkor nem érezném mögötte a hatalmat (nem lenne ott az oroszlán - utalva Wallinger Endre megjegyzése), egy értelmetlen szöveg alkotója - talán - nem lenne képes tönkre vágni az oktatási rendszert.

    VálaszTörlés
  13. Akik ismernek, kitalálhatták, hogy Simay Endre szavai is reagálásra késztetnek. Sok-sok válaszom lenne, de most csak egy-két fontosabb szempontot említek. Az első: az, hogy a tanuló ember maga konstruálja, és nem egyszerűen átveszi a környezetétől a tudást, tehát ez a gondolat nem egy normatív pedagógiai hozzáállás a tanulás, a megismerés folyamatához. Nem egyszerűen arról van szó, hogy döntsünk, hagyjuk-e a gyerekeket, fiatalokat, hogy maguk konstruáljanak, vagy ennél meghatározóbb módon akarunk értékeket, tudást és miegyebet átadni. Nem döntés kérdésről van szó tehát, hanem a tanulás természetéről (mivel konstruktivista vagyok, nem írhatom azt, hogy "a tanulás objektív természetéről", de akinek könnyebb így érteni, értse így). Az én világlátásom ezen a területen az, hogy dönthetek én úgy, hogy közvetítem, átadom az értékeket, cselekedhetek így, ettől még az "értékátadásban" részesülők az értékeiket mégis konstruálni fogják. Vagyis köztünk - ha van - akkor magának a tanulásnak, a megismerésnek az értelmezésében van vita, méghozzá két különböző paradigmát vallunk e területen. Tekintve, hogy paradigmák közötti vita - ismét az én világképemben - az igazság kiderítése céljából nem lehetséges, így egyetlen kérdést tehetünk fel magunknak: melyikünk megismerésfelfogása az adaptívabb. Én szívesen benne vagyok egy ilyen vitában.
    Újabb megjegyzésben folytatom, mert félek, hogy nem engedi majd a rendszer bővíteni a szöveget a hosszúsága miatt.

    VálaszTörlés
  14. Folytatom Simay Endre megjegyzésével kapcsolatos észrevételeimet.
    Egy másik szempont, és ez már normatív megközelítés, hogy vajon melyik megismerésfelfogás gyakorlati követése a célravezetőbb. Nekem meggyőződésem - és erről számos, a konstruktivista pedagógia alkalmazásával kapcsolatos, konkrét pedagógiai fejlesztés sikere szól -, hogy az értékek (és a tudás) direkt közvetítésének elméletére alapozott pedagógiai gyakorlat éppen az értékek (tudás) kialakulása, és szándékaink szerinti tartalomban való kialakulása szempontjából nem hatékony. Ha mi azt szeretnénk, hogy a számunkra nagyon fontos társadalmi normák, értékek (és tudás is) valóban ott legyen a gyermekeinkben, fiataljainkban, akkor jobb, eredményesebb, hatékonyabb úgy végezni ezt, hogy segítjük a neveltjeinket adaptív értékrend (tudás) megformálására, konstruálására. Az egész pedagógia alátámasztja ezt a megközelítést, a direkt közvetítő pedagógiák sikertelenségével, és azzal, hogy a pedagógia megújítása mindig a gyermek önálló, aktív megismerő, értékteremtő folyamatainak képzetéből indult ki.
    Még csak egyet. Azt talán egyikünk sem gondolja, hogy értékrendszerünk egy állandó rendszer. Sőt, éppen olyan kort érünk, amelyben már egy generáció életén belül is jelentős értékrendszerbeli változások következnek be (nem minden értékkel kapcsolatban, de egyáltalán nem elhanyagolhatók az átalakulások). Vagyis az új generációk értékek konstrukcióját jelentő folyamatai esetében nem csak arról van szó, hogy az általunk célként megfogalmazott értékeket konstruálják magukban a fiatalok, ahogy mi is tettük, hanem itt társadalmi értékteremtési folyamatokról is szó van. Új értékek jönnek létre, illetve értékek alakulnak át ebben az értékteremtő, értékkonstrukciós folyamatban. Ezért (is) mondja azt a pedagógia (annak egyes paradigmái), hogy az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés nem kötött értékrendszer változatlan formában való továbbadását, és konkrét tudáselemek változatlan formában való átadását jelenti, hanem az itt sokszor szóba került érték- és tudáskonstrukciós folyamatokra való felkészítést.
    És kedves Simay Endre, ugye világos, hogy itt egyáltalán nincs szó a gyeplőnek a lovak közé hajításáról. Sőt, én néha megijedek. Az érték- és tudáskonstrukcióra épülő pedagógia sokkal hatékonyabban képes "átadni" (bocsánat) az értékeket. A normatív átadásra épülő pedagógia "termeli" a lázadókat, akikre viszont szükségünk van. A konstruálásra késztető pedagógia ellen nem lehet lázadni. Talán nincs is mód rá ebben a keretben, hogy egészen új értékrendek és tudásrendszerek jelenjenek meg. Tudnék erre is mit mondani, de nem akarom már nyújtani, mint a rétestésztát.

    VálaszTörlés
  15. Bocsánat, az előbbi megjegyzésben "...olyan kort érünk" helyett "...olyan kort élünk"-et akartam írni.

    VálaszTörlés
  16. Kálmán C. Györgynek. Elolvastam a Hírszerzőn az írást. Sok ponton találkoztunk. Ha előbb elolvasom, akkor lehet, hogy nem írtam volna meg a sajátomat, vagy igazítottam volna hozzá. Így egy kicsit suta a dolog, mintha plágiumot követtem volna el. Egyébként szinte félelmetes volt olvasni, hogy mennyivel több nyelvi, logikai hiba van ebben az egy oldalban, mint amennyit én észrevettem. Egy kicsit el is szégyelltem magam.

    VálaszTörlés
  17. Kedves István!

    Köszönöm a választ, s elnézést, ha túl provokatívnak sikerült saját korábbi szövegem. Nem mintha félnék attól, hogy az, hanem mert (sajnos) a NEFMI irata nem ilyen szintű vitákra érdemes. Azért a görögökkel kapcsolatban csak megindult az agyam (http://endresy.blogspot.com/2011/10/gorogok-kozokitasunk-tervezeteben.html), de ez egy másik történet.
    Egy hosszas vitában egyébként lehet, hogy kiderülne: a nézetek eredőjében sokkal több közös van, mint az odavezető úton.
    Amikor leírtam azt, amit, nem a modern pedagógiai irányokról általában szerettem volna véleményt alkotni, hanem a konkrét mondatról, amit idéztem a "topokinditóból". Annak ellenére, hogy szívesen vitatkoznék a direkt vs. nem direkt ismeretközvetítésről éppen úgy, mint sok másról. Még akkor is, ha nem tartom magam különösebben szakembernek a témában. (Az önismeret ilyen szintű hiányával nem kzdök :-) )
    A magam részéről hajlamosabb vagyok az embert a saját biológiáján, a társadalmi folyamatokat az etologia irányából megközelíteni. Sok folyamat meglehetősen jól modellezhető így is. De azt hiszem nem ez a hely és mód, ahol ezt a vitát hatékonyan le lehetne folytatni. (Túl nagy a fogalmazás, a metakommunikáció hiánya okozta félreértések veszélye azt hiszem).
    Miközben azt hiszem abban egyet értünk, hogy egyik megközelítés irányából sem működő a tisztán normatív információ, illetve normaátadás. Miközben azt hiszem, bizonyos esetben nincs más megoldás, mint a normativitás.
    A gyeplőt illetően, az én véleményem az, hogy hiperliberális oktatáspolitika a lovak közé dobja, de azt hiszem ebben nem igazán lenne vita köztünk. Az utolsó bekezdéshez még annyit fűznék hozzá, ott a gyeplő környékén, hogy nem hiszek abban, hogy "Az érték- és tudáskonstrukcióra épülő pedagógia sokkal hatékonyabban képes "átadni" (bocsánat) az értékeket.". Nem azért, mert nem hiszek a belső motivációk, az életvitelbe beépülő, az egész viselkedést átható belső normarendszerek nagyobb hatékonyságába, mint a külső, mondjuk megfélemlítésen alapuló megoldásokban. Ez az értékrendekre bizonyosan igaz lehet, a tudásra nem feltétlenül. Szélsőségesen és sarkítva fogalmazva nem kell Newton egyenleteit mindenkinek külön felfedeznie.
    A lázadással kapcsolatban pedig azt hiszem bizonyos életkorban (Sőt! Bizonyos mértékig élethosszig). egy gyermeknek az a dolga, hogy lázadjon. Szerintem.

    VálaszTörlés
  18. Schlemmer Balázs2011. október 6. 0:53

    Kedves István, köszönöm reakcióját. Félre ne értsen, nem azt állítottam, hogy a törvény koncepciójának elemzése-kritikája értelmetlen. Ellenben úgy vélem, ez is egy azon törvények, rendeletek, határozatok és egyéb kommünikék között, ahol a koncepció alapvetően nem szakmai jellegű. Úgy is mondhatnám, akik készítették, azoknak sokadrangú szempont volt, hogy a törvény – lett légyen bármely fontos joghivatkozási alap – szakmailag jó legyen. Árulkodóak az Ön által is észlelt szómágiák, a szakmai szempontból tulajdonképpen értelmezhetetlen nemzetieskedő szirup, a konzervatív szavazótábor feltételezett ízlésének megfelelő kiszólások és alapattitűd, valamint a hangnem, a stílus.
    Vegyük észre: a kormányzat és kézivezérelt apparátusa úthenger módszerrel átnyomott expressztörvényeken keresztül, a szakmaiság hiányát kurucos magyarkodással, „nemzetieskedéssel” pótolván látszattörvénykezést végez. Mindannyian ismerjük a terület első számú felelősének, H. Rózsa elkövetőnek a zavaros, hagymázas, hogy mást ne mondjak: átgondolatlan (finom voltam és úriember) elképzeléseit, akinek egészen hasonló kvalitású emberek tevékenykednek a keze alatt – nem lehet csodálni, hogy ennyire futja törvény gyanánt.
    Változatlanul azt mondom tehát, hogy Ön, mint szakember, nagyon helyesen teszi, hogy él azzal a lehetőséggel, hogy szakmai kritikát fogalmaz meg egy elbaltázott törvénnyel kapcsolatban, mindazonáltal legyünk tudatában, hogy az Ön munkája bizonyos mértékig elvesztegetett idő és energiapocséklás, ugyanis a jogszabály megalkotásakor a koncepció nem az volt, hogy jó, előremutató, modern, szakmai törvényt hozzanak, hanem hogy a) legyen gyorsan valami, amit fel lehet mutatni, b) szerepeljen benne jó sokszor, hogy „haza”, „magyar” és „nemzeti”, mert erre vevő a szavazók egy jelentős része. (Akit meg ez a parasztvakítás nem téveszt meg, azt még mindig le lehet hazaárulózni, ami mindennemű szakmai érvelésnél hatékonyabban működik, mert nem kell hozzá gondolkodni, csak bégetni.) Ugyanígy látni kell, hogy sajnos sem az Ön, sem más szakmai kritikája nem lesz mérvadó a törvényhozók számára, egyrészt mert soha semmilyen tévedést nem ismernek be, másrészt mert egyszerűen nem érdeklik őket a szakmai szempontok. Nem ez volt a koncepció ugyanis.
    Ön derék kutatóként rárepült a témára, mert ért hozzá – épp csak azzal nem számolt, hogy ez ma nem erény. Ön meg lett vezetve úgymond, mert azt gondolta, folyt valami kritikára érdemes szakmai munka a törvénykezés mögött, és ebből a prekoncepcióból kiindulva próbált érveket felsorakoztatni. Kérem, ne személyeskedésnek vegye, mert tisztelettel írom, de őket Ön, a munkássága, vagy egyáltalán a szakmaiság és az iránta felmutatandó alázat egyszerűen nem érdekli. Erőből dolgoznak, mert megvan hozzá a hatalmuk.

    VálaszTörlés
  19. Kedves István, őszintén mondom, hogy ez nagyszerű és alapos írás, így aztán az én felületes publicisztikám miatt nekem volna okom szégyellni magam - de az elsőbbség kérdése teljesen érdektelen. Olyan klasszikus szövegről van szó, amelyet folytonosan értelmezni és újraértelmezni kell, és valódi kincsesbánya, amiben új és új érdekességeket találunk minden olvasáskor... Azzal nyugtatom magam, hogy más közönséghez szóltunk, és az enyémből talán a nem-szakértők érzékelték, hogy milyen silány szöveget állított elő a magas államtitkárság.
    Kálmán C. György

    VálaszTörlés
  20. Kedves Balázs!

    Az "ideológiai helyzetértékeléssel", tehát hogy milyen politikai szándékok vannak a szöveg mögött, teljesen egyetértek. Ám a szakmaiság kérdésében érdemes megfontolnunk egy-két dolgot. Legelőször is azt, hogy szerintem ezt a szöveget olyanok írhatták, akik első rendben pedagógusok, akik másfél éve kerülhettek be a politikába, s akiknek a gondolatait szerintem legelőször nem a politikai törekvéseik határozzák meg. Teljesen el tudnám fogadni az ön érvelését, ha ez az oldal egy külön kis politikusi csoportban született volna, amelyben lévő fogalmazóknak éppen az a dolguk, hogy a hatalom minden mai megnyilvánulásának megfelelő preambulumot helyezzenek el egy törvénykoncepció előszavába. De szerintem ez nem így lehet. Akik ezt a szöveget írták, megvitatták, jóváhagyták, azok másfél évvel ezelőtt még tanítottak valamelyik felsőoktatási intézményben vagy iskolában. Persze ott van bennük minden ami a mostani kurzust jellemzi politikai szempontból, nehéz mondani a mostani közszereplők közül olyat, akit nem fertőztek meg a szándékokat, az elgondolásokat és a stílust is nagyon meghatározó fidesz-mémek, de ezeknek az embereknek e mellett még valamilyen szakmaiságuk is van. De ilyen. Én ezt (is) akartam elemezni, bár azt hiszem, néhány a politikai gondolkodásmódot is jellemző megjegyzésem is van. És számomra ezért nem elvesztegetett idő. Mert a megnyilvánulás politikai vonatkozásai politikaiak, ott ez a gondolatiság(?) és stílus lehet aktuálisan legitim, egy bevett paradigma. Ám ha a szöveget a pedagógia oldaláról nézzük, akkor nem pusztán arról van szó, hogy egy másik, egy általam nem elfogadott, és ma semmiképpen nem adaptív pedagógiai paradigmát jelenít meg. Arról is szó van - főleg azért, mert politizálásra használják a szöveget - hogy még abban a paradigmában is színvonaltalan, ellentmondásos valamit írtak le. És hát én továbbra is borzasztóan féltem a pedagógiát attól, hogy egy ilyen (pedagógiai) színvonalú társaság hosszú ideig meghatározza a benne történteket.
    De meg kell mondanom őszintén, hogy a "szabadságharc" céljait tekintve is fontosnak érzem a minél alaposabb szakmai kritikát is az ilyen szövegekkel kapcsolatban. Ugyanis a szakmákban vannak világos gondolati elköteleződések, amelyeket a szakma szereplői képviselnek. Tudom, hogy ez sem ennyire egyértelmű, de sokkal inkább az, mint a politikában. A politikában annak (ma) semmi akadálya nincs, hogy valaki a szemébe hazudjon a TV-riporternek, az olvasónak, a parlamenti képviselőtársának. Anything goes (szegény Feuerabend), bármit meg lehet tenni, semmiféle gondolkodási, logikai szabály nem működik. Ahol EZEKET meg lehet fogni (persze akkor sem ők látják be, hogy ez történt), az a szakmaiság, ahol még bízhatunk bizonyos sztenderdek működésében. Hogy legyek explicit: egy amúgy jobboldali tudós, szakember, ha szakmai kérdésről van szó, és mi szakmai módon mutatjuk be egy preambulum tarthatatlanságát, legalábbis el fog gondolkodni a dolgon. És talán pedagógusok is, ha a pedagógiáról van szó (bár ők nem tudódok). Meg kell mondanom, hogy engem ez is motivál. (Persze nincsenek komoly illúzióim, a parasztvakítás nagy részben működik a szakmai "közbeszédben" is, de csak részben.)

    VálaszTörlés
  21. Szerintem is fontos és hasznos az alapos szakmai elemzés. Ugyanakkor az is fontos, hogy nagyon hangsúlyosan kiemeljük az összegző, általános megállapításokat is a tervezettel kapcsolatban.

    Szerintem (is) ezek a következők lehetnének:
    1. korszerűtlen
    2. megalapozatlan, kidolgozatlan
    3. a felmerülő igen komoly szakmai kritikákra az előterjesztők részéről senki nem hajlandó és/vagy nem tud konkrét, érvelésekkel, adatokkal alaposan alátámasztott válaszokat adni, holott ez egy teljesen jogos alapvető elvárás.

    A fentiek világossá tételével nem tartanék kizártnak egy olyan kezdeményezést, összefogást, amely szakmai alapon konkrétan a törvény megszületésének megakadályozását tűzné ki célul. Ettől függetlenül természetesen lehet gondolkodni egy új - de a tervezetnél lényegesen jobban megalapozott - közoktatási törvényről.

    VálaszTörlés
  22. „Az Oktatásért Felelős Államtitkárság munkatársai ezekben a hetekben több ezer pedagógussal és oktatási szakemberrel találkoznak a köznevelési rendszer megújításáról szóló konzultációsorozaton. Az eddig megtartott rendezvényeket nagy érdeklődés kísérte. Miskolcon, Szombathelyen és Gödöllőn is több százan vettek részt a tanácskozáson, ahol a koncepció ismertetése után legtöbben a tanügyigazgatás, a pedagógus életpálya-modell és a finanszírozás átalakítása iránt érdeklődtek. Szintén sokakat foglalkoztatott a szakiskolák, a nemzetiségi, alapítványi és falusi iskolák, a két tannyelvű intézmények sorsa.
    A hozzászólók a törvény tervezetét, annak irányát és értékrendjét támogatták.”

    http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/folytatodik-a-konzultacio-az-uj-koznevelesi-torvenyrol

    Talán más jellegű fórumokra, nagyobb elmélyültségre, a megfogalmazottak alaposabb alátámasztására, az érdemi kritikák igényes megválaszolására is szükség lenne.

    VálaszTörlés
  23. Attila! Az államtitkárság road show-ja során olyanokkal találkoztak a vezetők, akik nem olvasták az új koncepciót. A jelenlévő irányítók (Hoffmann Rózsa és munkatársai) tájékoztatására hagyatkozhattak. Több száz fős összejövetelekről van szó, ahol elsősorban kérdezni lehet és nem bírálni, értékelni. Jól ki van ez fundálva. Amúgy persze nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy a pedagógus társadalom majd egy emberként lázad az új törvény ellen, és mély szakmai és oktatáspolitikai kritikával fogja illetni. Úgyhogy a győzelmi jelentések innentől kezdve permanenssé válnak majd.

    VálaszTörlés
  24. Tisztelt Nahalka István!
    Köszönet az Előszó alapos és nagyszerű elemzésért!!! A napokban lehetett olvasni egy közéleti hetilapban Kálmán László nyelvész véleményét a politikai panelek használatáról. A nyelvész szerint a panelek átfogalmazása, a fogalmak átírása még nem éri el az orwelli „newspeak” modelljét, de jó úton haladunk az új tudati állapot felé…

    VálaszTörlés
  25. Kedves István,

    ez egy nagyszerű blogbejegyzés. És egészen mélyrehatóak a hozzászólások is. Ez tök jó. De nem teljesen felesleges ennyi energiát fordítani a jelenlegi folyamatok értékelésére?

    A tanárok/tanítók hogyan élik meg a folyamatos koncepciógyártásokat?

    Szerintem röhögnek/legyintenek egyet, aztán letörlik a táblát, és megtartják a matekórát.

    VálaszTörlés