2011. október 20., csütörtök

A törvény az OKNT előtt

Ma (okt. 20.) az Országos Köznevelési Tanács tárgyalta a nemzeti köznevelési törvény tervezetét. Az ülés elején döntés született arról, hogy 3 perces hozzászólások lesznek. Én tartózkodtam a szavazástól, mert már ekkor láttam, hogy itt nem párbeszédről van, illetve lesz szó, hanem monológokról, államtitkári válaszról, és megvitatni semmit nem lehet majd. Három perc alatt természetesen semmit nem lehet mondani, hacsak nem valami igen karcosra, élesre nem fogalmazza az ember a hozzászólását. Mintegy két és fél órás vita(?) után döntött a Tanács. A többség, méghozzá meggyőző többség egyetértett a tervezettel a szükséges kisebb javítások, kiegészítések szükségességének megfogalmazásával, hárman voltunk, akik elleneztük, és ketten tartózkodtak. Vagyis jelentem: az OKNT zöld utat adott a törvénytervezetnek, igaz, nem is tudta volna megakadályozni annak kormány-, majd Országgyűlés elé kerülését. 

Két bejegyzést szeretnék készíteni ezzel kapcsolatban. Ebben az elsőben mindjárt ide másolom az én hozzászólásomat (amely egyébként az ülésen az első volt). Utána pedig szeretnék pár gondolatot leírni majd egy következő bejegyzésben az egészről, arról, milyen jellemző viszonyulások voltak a törvényhez, hogy is van az, hogy egy ilyen törvénytervezetet az OKNT, az egyik legrangosabb szakmai(?), civil(?) szervezet (a kérdőjelek csak annak szólnak, hogy nem tudom, pontosan minek számít a Tanács) támogat. Jöjjön akkor az én hozzászólásom szövege, amely azonban nem egészen pontosan így hangzott el. Bár készültem rá, hogy nagyon rövid idő lesz a hozzászólásokra, arra nem számítottam, hogy ez csak három perc lesz, nagyjából öt percre készültem. Ezért aztán a hozzászólásom második részét, amely a törvényjavaslat, és különösen a koncepció politikai tanulságairól szól, a konkrétumok nélkül mondtam el. Aztán a legutolsó bekezdés úgy szerepelt, ahogy itt is közlöm.

*

A nemzeti köznevelési törvény tervezete nem felel meg a szakterületek szakszerű kormányzásával szembeni, az államigazgatásban kialakult igényeknek. Nem felel meg a pedagógiában, a neveléstudományban megfogalmazott, a leginkább széles körben elfogadott elveknek. A törvényhez és a nevelés feladatához méltatlan, nemtelen politikai üzeneteivel egy kirekesztő, antidemokratikus politika eszközévé vált, és ilyen eszközzé készül tenni az oktatási rendszert. Vagyis ez a törvény, ha elfogadtatik, káros, sőt romboló hatású lesz nem pusztán a magyar oktatási rendszerre, hanem az egész társadalomra nézve, ezért sürgős visszavonását, és egy gyökeresen más szemléleti és szakmai alapokon nyugvó törvényjavaslat elkészítését javaslom.

 A törvénytervezet elsősorban a következő, a szakszerű kormányzás követelményeit, valamint bizonyos, a neveléstudományban alaposan alátámasztott elveket sértő törekvésekkel jellemezhető:

  • Az oktatási rendszer centralizálása elsősorban az iskolák állami fenntartás alá vételével, a tartalmi szabályozás központosításával, valamint a pedagógiai szolgáltatások átszabásával. A fejlődő és fejlett országokat jellemző tendenciák ezzel éppen ellentétesek, és a neveléstudományi kutatások is az ellentétes törekvések érvényesítését szorgalmazzák.
  • Az oktatási rendszer bizonyos társadalmi csoportok számára előnyt, más társadalmi csoportok számára hátrányt jelentő szervezése, a tervezet elitista beállítódása. Minden neveléstudományi, oktatásgazdaságtani és nevelésszociológiai ismeretünk azt mondja, hogy az erőforrásoknak a különböző társadalmi rétegek közötti egyenletes terítése a hatékony és eredményes politika, és nem mondjuk egy nemzeti középosztály megerősítése.
  • Az intézmények és a pedagógusok önállóságának jelentős korlátozása.
  • Az iskolai konkrét tanítandó tananyag előtérbe helyezése a képességek, a kompetenciák fejlesztésével szemben.
  • Az esélyegyenlőtlenségek növelése, azok csökkentésével szemben, a méltányosság érvényesülésének jelentős mértékű akadályozása. A tervezet leszakadás problémaként foglalkozik az esélyegyenlőtlenség kérdésével, ezzel kizárja az érdemi kezelés lehetőségét. Csak a szegregációt tekinti problémának, a látens diszkriminációról nem is tud. Ám a szegregáció visszaszorításában is erőtlen, így nem tartalmaz megfelelő garanciákat a szegregációmentes beiskolázásra. Az iskolákon belül a tanulócsoport kialakítást a szegregatív törekvések martalékává teszi. A kis létszámú osztályokkal visszahoz egy olyan oktatási formát, amely bizonyítottan diszkriminatív és növeli a szegregációt. A szakiskola átalakítása triviálisan diszkriminatív hatású. Fenntartani szándékozza a tervezet azt az oktatást, amelyben egyes tanulók másokhoz viszonyítva több ellátást kapnak, vagyis nagyobb óraszámban tanulnak az iskolában. A tankönyvek ingyenessé tétele is valójában esélyegyenlőtlenség fokozó tényező.
  • A tervezet a pedagógusi munka formális, minősítő, bizonytalan, sőt ismeretlen kritériumokat alkalmazó, manipulálható alapokra épülő ellenőrzését vezeti be. Szembemegy a kialakult törekvéssel, amelyben önértékelés központú, fejlesztéscentrikus, komplex értékelés jöhetett volna létre.
  • Az oktatási rendszer felismert, szükségszerűnek tekinthető fejlesztési folyamatainak teljes ignorálása.
  • A törvénytervezet több ponton is sérti az állam részéről elvárható világnézeti semlegesség elvét, az állam és az egyházak szétválasztásának követelményét.


Ugyanakkor a törvénytervezet, és különösen annak koncepciója közvetlen, az oktatási rendszer feladataitól idegen, és nemtelen politikai célokat is szolgál. A törvény, és különösen a koncepció megszövegezése során az alkotók politikai üzeneteket fogalmaztak a szövegekbe, számos esetben ezek valótlanságok, eszközei a politikai leszámolásnak, politikai tényezők végleges kirekesztésének, és antidemokratikus folyamatokat generálnak. [Innen a szöveg a francia bekezdések végéig nem hangzott el.] A következő elemekről van szó:

  • Azzal, hogy a tervezet hangsúlyozza, hogy a köznevelés rendszere nem szolgáltatás, hanem közszolgálat, az előző oktatáspolitikai irányítást vádolja, hogy az tudniillik szolgáltatásnak tekintette. A különbség azonban nem ez, hanem az, hogy az előző oktatáspolitika törekedett az egyéni- és csoportérdekek megfelelő artikulálására és a közérdek demokratikus alapon történő tételezésére, míg ez a mostani nem.
  • A kötelességek és a jogok egyensúlya pedagógiai-szakmai, és jogi nonszensz. Alkalmazásával lehetővé válik, hogy a kötelességeket számon kérők a kötelességek teljesítésének önkényes megítélése alapján a jogokat megvonják, amit a magyar jogrendben eddig csak bíróságok tehettek meg. Amúgy itt pusztán politikai retorikai elemről van szó, mert a törvényjavaslatban ebből az elvből semmi nem látható, pl. a tanulók jogairól és kötelességeiről szóló rész szinte szó szerint megegyezik az előző törvény megfelelő szövegrészével.
  • A tervezet és a koncepció nyelvileg gyakran szinte értelmezhetetlen formákban sulykol egy meghatározatlan, homályos, zavaros nemzeti ideológiát. A nemzeti érzelem, a nemzeti politizálás, és hasonló kifejezések az elmúlt időszakban a választásokon nyertes erők, valamint a szélsőjobboldal frazeológiájában az új hatalmat megtestesítők és legitimálóik, valamint a velük szemben állók megkülönböztetését szolgálja, egyben az ellenzékben lévők megbélyegzését, nemzetietlennek titulálását, végső soron a kirekesztését.
  • A tervezet, illetve a koncepció több pontján is azt sugallja, vagy kifejezetten állítja, hogy az előző oktatáspolitikai irányítás a tananyagot helyezte az iskolai oktatás középpontjába, hogy (nemzetközi – sic!) kísérleti tereppé változtatta az oktatást, vagyis mintha azt érzékeltetnék az alkotók, hogy elődeik a gyerekek igényeit figyelmen kívül hagyva kísérletezgettek szakmailag teljesen megalapozatlanul, megfosztva a tanulókat önállóságuktól. Erre már-már nincs mit mondani, minden tény ellentmond az állításnak.
  • A szövegek sulykolják, hogy a magyar oktatási rendszer az elmúlt időszakban tönkrement, és annak teljes újjászervezésére van szükség. Ez egy hazug kijelentés. A magyar oktatási rendszer, amelyben az ország lakosságának közel egyötöde dolgozik, tanul, az egyik legjobban szervezett szisztémája ennek az országnak, miközben természetesen a színvonalán van bőven javítanivaló.


[Az itt következő szöveg viszont már elhangzott.] Magyarország híres lehetett arról, még ha ezt nem is nagyon emelték ki soha a történészek, hogy fontos történelmi pillanatokban volt képes a kor tudományos színvonalán álló, a folyamatok alapos elemzésére épített, előremutató oktatási törvényeket, szabályozást alkotni. Akár a Ratio Educationist is említhetjük, de mindenképpen ilyen Eötvös törvénye, Klebelsberg Kunó jogalkotó munkássága, az 1946-os törvény, vagy az 1993-as. Ha ez az előttünk lévő tervezet törvénnyé válik, nem fogja gyarapítani ezt a sort. S ha már ez a kurzus oly szívesen hivatkozik Klebelsberg Kunóra, hadd idézzem egy mondatát: "A nemzet helyzetét gondosan kell tanulmányozni és ebből frázismentesen meg kell állapítani valódi szükségleteinket.” (Klebelsberg Kunó 1928. Neonacionalizmus. (Gróf Klebelsberg Kunó összegyűjtött újságcikkei.) Athenaeum, Budapest, 137. o.).


9 megjegyzés:

  1. Ez a bejegyzés jó kordokumentum, de sajnos nem igazán meglepő. Számomra a következő bejegyzés izgalmasabbnak ígérkezik.

    VálaszTörlés
  2. Még hogy a legjobban szervezett! szisztémája ennek az országnak. No, ha ez így van, akkor rosszabb helyzetben vagyunk, mint gondoltam.
    A kis létszámú osztályokra igenis szükség van.
    A tankönyvek ingyenessé tétele is valójában esélyegyenlőtlenség fokozó tényező? Kifejtené miért?
    Várja válaszát egy gyakorló gyógypedagógus.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Névtelen Gyakorló Pedagógus!

    Gondolja meg! Az iskolában 2011 végén működnek a rendszerek, az emberek elvégzik azt a munkát, amit el kell végezniük, OECD összehasonlításban közepes eredményeket érünk el. Ugye világos, hogy nem azt mondtam, hogy ez a világon a legjobb, a legeredményesebb, a leghatékonyabb és a legméltányosabb rendszer. Ez nem igaz, de hogy működik, nincs benne válsághelyzet, abban biztos vagyok. A válsághelyzet kommunikálása primitív politikai propaganda.
    A kis létszámú osztályokban - ha a folyamatok ilyenek maradnak - egy idő után majdnem csak cigány gyerekek lesznek, a kis létszámú osztályok, legyenek bármilyenek is, elkülönítést jelentenek, várhatóan (ez volt régen is a tapasztalat) inkább a gyengébb pedagógusok tanítanak majd ezekben nagyjából ugyanolyan módszerekkel, mintha harminc gyerek ülne a padokban, és ezekben az osztályokban nem lesz majd húzóerő, pozitív minta. Ezek egy része lehet másképpen, ha sikerül más pedagógiai körülményeket, feltételeket teremteni az iskolában (érvényesül egy modernebb pedagógia). De egyrészt nem afelé megyünk, másrészt a felsoroltak között vannak olyanok is, amelyek egy modern pedagógia esetén is érvényesülnek.
    A tankönyveket az igazán rászorulók ma is ingyen kapják. Számukra nincs változás. Ezután majd a többiek is ingyen kapják. Ez viszont plusz forrást igényel. Honnan vehető el Ön szerint ez a plusz forrás? Nagy valószínűséggel a szociális rendszerből (látjuk is ennek már ma is a példáit). Vagyis itt az történik, hogy a szegények nem kapnak semmit, ellenben a rájuk szánt szociális kiadások csökkennek, s amennyivel csökken ez a forrás, az megy a gazdagabbaknak. Ez - elismerem - tartalmaz némi leegyszerűsítést, pl. nem veszi figyelembe az érvelésem, hogy itt tartós tankönyvekről van szó, de az alapviszonyok tekintetében szerintem érvényes, amit leírtam.

    VálaszTörlés
  4. Már korábban is eszembe jutott a kérdés, de hogy most újra előkerült fel is teszem.

    Ha a fodrozódásokat leszámítva a '70-es évek pedagógiai kultúrája a döntő Magyarországon és ezzel OECD-közepesek vagyunk, akkor mi van az OECD többi országában? Átlagban ugyanez?

    VálaszTörlés
  5. "Az oktatási rendszer centralizálása elsősorban az iskolák állami fenntartás alá vételével, a tartalmi szabályozás központosításával, valamint a pedagógiai szolgáltatások átszabásával. A fejlődő és fejlett országokat jellemző tendenciák ezzel éppen ellentétesek, és a neveléstudományi kutatások is az ellentétes törekvések érvényesítését szorgalmazzák."

    Nyilván ezzel egyet lehet érteni, de ezzel kapcsolatban nekem eszembe jut, a legújabb Taní-tani-interjú.

    Javítsatok ki, ha nem jól értelmeztem, de számomra úgy tűnik, hogy a hejőkeresztúri IV. Béla Általános iskolában a tartalmi szabályozás centralizálása nem jelent problémát, ott szépen a Nemzeti Tankönyvkiadós könyvek szerint tanulnak most is. Az energiákat a módszerre fókuszálják, arra, hogy ezek a tudások valóban mindenkiben megalkotódjanak. És úgy tűnik, hogy az általános magyar gyakorlatot tekintve hihetetlen eredményeket érnek el a méltányosság tekintetében. Nem azt mondom, hogy nem lehet kiváló egyéni tanterveket, tankönyveket alkotni, csupán azt, hogy komlexen kell nézni, értékelni a gyakorlatot, és az elméletnek jobban kell keresnie a valós, komplex mindennapi gyakorlattal a kapcsolatot. (Már önös érdekből is, hogy az elmélet olyan tapasztalatokhoz, ösztönzésekhez jusson, amelyek óriási segítséget nyújthatnak az elmélet továbbfejlesztéséhez, illetve érvényesülésének akadályait illetően.)

    VálaszTörlés
  6. A mi pedagógiai gyakorlatunk olyan, hogy ez az OECD országai között egy középmezőny elérésére jó. A nálunk gyengébbeknél nyilván még sikertelenebb a pedagógia, és én még azt sem zárom ki (bár nem tudok rá példát mondani), hogy van olyan ország, amelyben lényegében korszerű pedagógiai elvek működnek, csak valahogy nem működnek jól. Sok oka lehet ennek, nem akarok találgatni. De azt hiszem, az a jellemző, hogy a miénkhez hasonlóan többségében ma már nem eléggé adaptív pedagógiát használnak.

    A Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyveinek használata semmilyen centralizálási törekvés érvényesülésére nem jó példa. Miért lenne ez centralizáció? Mást is választhatnának, azokat a tankönyveket sem használják mereven, nem is lehet, amikor oly jelentős szerepet kap Hejőkeresztúron a differenciálás, és a saját feladatok gyártása és használata.

    VálaszTörlés
  7. Persze, én is azt írtam, hogy a felhasználás módjára fókuszálnak, tehát a saját feladatok gyártására, használatára differenciálásra.
    A tananyag tartalmára (!)vonatkozik, hogy ebben nem térnek el jelentős mértékben. Szerintem ezt nem csupán én mondom, hanem ezzel egyetért Kovácsné Nagy Emese is. (Ha Ő ezt cáfolja, akkor visszavonom.)

    VálaszTörlés
  8. Loránd Ferenc kérésére - a terjesztés felhatalmazásával - továbbítom kiegészítő nyilatkozatát.
    Kiegészítő nyilatkozat
    Sajnálattal értesültem arról, hogy tartózkodásom az OKNT legutóbbi ülésén a Nemzeti Köznevelési Törvény beterjesztett tervezetéről szóló szavazáson bárkiben is azt a látszatot kelthette, mintha közönyös lennék a beterjesztett szöveg elfogadásával, illetve elutasításával kapcsolatban. Ezért most megismétlem, hogy alapvetően nem értek egyet a Nemzeti Köznevelési Törvény beterjesztett javaslatával. Úgy véltem, hogy a lemondásomat tartalmazó nyilatkozatból ez egyértelműen következik. Tartózkodásomat az magyarázza, hogy ott, az adott körülmények között eleve reménytelennek tartottam a beterjesztett törvényjavaslat bárminemű módosítását. Utólag úgy ítélem meg, hogy ez téves döntés volt, amit sajnálok.
    Loránd Ferenc

    VálaszTörlés
  9. A tankönyv szerintem mellékes. Éppen az a baj, hogy rengetegen azt hiszik, hogy a tankönyv meghatározza a tantervet. Nem is értem, végül is a tantárgyak tartalma adott. Minden képzett szaktanár nagyjából ugyanazt tartja fontosnak tanítani, főleg alsóbb szinten. Senki nem fogja kihagyni a szorzást, a honfoglalást, a mágnesességet, a folyamatos jelen időt vagy a passzátszeleket. Az, hogy melyik témával foglalkozik alaposabban, az nyilván lehet egyéni érdeklődés is és az adott tanítási helyzethez való alkalmazkodás is. Irracionális elvárás, hogy minden, tantervben előírt tananyagrészt alaposan tudjon minden tanuló. Soha nem volt így. Viszont ezért kellene külön figyelmet fordítani az önálló ismeretszerzés technikáinak gyakorlására, hogy az így kimaradó részek megtanulására is meglegyen az esély. Visszatérve a tankönyvre: az csak egy segédeszköz. Az egyik – a sok lehetséges közül. Persze egy jól megírt könyv sokat segít a tanárnak. Az viszont, hogy mi számít jól megírtnak, a tanár egyéni, szubjektív értékelése.

    VálaszTörlés